A drogproblémák kezelésére irányuló egészségügyi és szociális válaszlépések kidolgozására és megvalósítására vonatkozó cselekvési keret

Áttekintés

• Az európai drogproblémákkal kapcsolatos egészségügyi és szociális válaszlépések gyakorlatba való átültetésére az uniós, nemzeti és helyi szakpolitikák és jogszabályi keretek között kerül sor. Ezek a tényezők befolyásolják a beavatkozások kiválasztását és megvalósítását.
• A válaszlépéseknek meg kell felelniük bizonyos alapelveknek. Ilyen például az emberi jogok tiszteletben tartása, beleértve az elérhető legmagasabb szintű testi és mentális egészséghez való jogot is.
• A drogproblémákra adandó válaszlépések kidolgozása és megvalósítása – akár uniós, akár helyi vagy egyéni szinten – három alapvető lépésből áll:
  • a kezelendő problémák jellegének azonosítása;
  • a problémákat potenciálisan eredményes módon kezelő beavatkozások kiválasztása; valamint
  • a beavatkozások megvalósítása, monitorozása és a hatásuk értékelése.
• Minden szakaszban sok különböző tényezőt kell figyelembe venni; itt a legfontosabbak közül mutatunk rá néhányra.

A droghasználathoz kötődő ártalmak függenek a drog típusától és használati módjától, valamint attól, hogy ki és milyen körülmények között használja a szert. E tényezők összjátéka nagyon sokféle lehet-séges droghasználati helyzetet eredményezhet, amelyeket változó súlyosságú egészégügyi és szociális hatásokkal társítunk. A droghasználat formáinak leggyakoribb kombinációi, a droghasználók profiljai és a használat körülményei országról országra változnak Euróbában. Ennek megfelelően a drogproblémák jellege és mértéke is eltér.

Az országok közötti különbségek mellett a droghasználat és az azzal összefüggő problémák idővel is változhatnak. Ez azt jelenti, hogy a drogproblémák nem kezelhetők egyetlen hatásos terv alapján, valamint hogy az ezzel megbízottaknak rendszeresen felül kell bírálniuk a szolgáltatásaik körét, és a beavatkozásokat a változó igényekhez kell igazítaniuk, vagy azoknak megfelelő új beavatkozásokat kell kidolgozniuk. Hangsúlyozzuk a rendszerszintű megközelítés szükségességét is, amelyben a drog-problémákra adandó válaszlépések eredményességének értékelését beépítik a válaszlépések kidol-gozásába, megvalósításába és monitorozásába.

Itt bemutatjuk azokat a főbb kérdéseket, amelyeket a drogproblémákkal kapcsolatos egészségügyi és szociális válaszlépések kidolgozása és megvalósítása során figyelembe kell venni. Áttekintjük továbbá a Drogproblémákkal kapcsolatos egészségügyi és szociális válaszlépések: 2021-es európai útmutató felépítéséhez használt keretrendszert. A cselekvési keret célja, hogy segítse az egészségügyi és szociális beavatkozások kidolgozóit és megvalósítóit, és koncepcionális ellenőrző listaként szolgáljon a jelenlegi szakpolitika vagy gyakorlat felülvizsgálata, valamint az új tevékenységek kialakítása során.

A drogproblémák kezelésére irányuló egészségügyi és szociális válaszlépések kidolgozására vonatkozó keretrendszer

A Drogproblémákkal kapcsolatos egészségügyi és szociális válaszlépések: 2021-es európai útmutató referenciapontként szolgál azoknak, akik megtervezik vagy a gyakorlatba ültetik az európai drog-problémákra adandó egészségügyi és szociális válaszlépéseket. A legmegfelelőbb válaszlépések az adott drogproblémák jellegétől és felmerülésük kontextusától, valamint a lehetséges és társadalmilag is elfogadható beavatkozások típusától függenek. Az útmutató elsődleges jelentőségű európai drog-kérdésekről nyújt kulcsfontosságú információkat, hogy az ilyen kihívásokkal foglalkozó szakemberek új programokat dolgozhassanak ki, és javíthassák a meglévőket.

Az itt bemutatott cselekvési keret segít a válaszadási folyamatra és az egyes szakaszokban figyelembe veendő tényezőkre vonatkozó jelenlegi megfontolások megismerésében. Ez különösen a drog-problémákkal foglalkozó egészségügyi és szociális politika, illetve beavatkozások tervezőinek érdeklődésére tarthat számot, de az egyéni szintű válaszlépések esetében is releváns lehet.

A keret emellett rendszerbe helyezi a Drogproblémákkal kapcsolatos egészségügyi és szociális válaszlépések: 2021-es európai útmutató, különböző komponenseit, amelyek három szempontból vizsgálják a számos európai drogproblémára adandó egészségügyi és szociális válaszlépéseket: a droghasználat típusai és mintázatai, a különféle környezetek szerepe, valamint az egyes csoportok igényei felől. Elkerülhetetlen, hogy a fenti perspektívák között átfedések legyenek. A legfontosabbakra rámutatunk.

A drogproblémákra adandó válaszlépések kidolgozásának szakaszai

A droghasználat és az azzal összefüggő problémák összetett és sokrétű jelenséget alkotnak, amely idővel változik. Ezért az egyéneket és társadalmakat érintő ártalmak megelőzéséhez és csökkentéséhez szükséges válaszlépések szükségképpen számosak és változatosak. Emellett rugalmasságra van szükség ahhoz, hogy alkalmazkodjunk a változó droghasználati mintázatokhoz és a kapcsolódó problémákhoz, valamint a különböző nemzeti kontextusokhoz is.

A drogproblémákra való válaszadás folyamatát három főbb szakaszra oszthatjuk (1. ábra): a kezelendő drogprobléma azonosítása; a tervezett válaszlépések vagy beavatkozások kiválasztása; valamint a beavatkozások megvalósítása, aminek szerves része a monitorozás és a hatásértékelés. Ez a megkö-zelítés bármely – nemzeti, helyi vagy rendszerszintű – válaszlépés kidolgozásakor alkalmazható. Ezek az alapvető folyamatok érvényesek akkor, amikor először dolgozunk ki válaszlépést egy bizonyos problémára, és akkor is, amikor a jelenlegi szolgáltatásnyújtást vizsgáljuk felül. Bár e dokumentumban nem az egyes droghasználókra összpontosítunk, ugyanezek az általános lépések – a probléma azonosítása vagy igényfelmérés, a válaszlépés vagy beavatkozás kiválasztása, valamint annak meg-valósítása és értékelése – az egyénekkel végzett munka során is érvényesek.

A kiindulópontnak minden esetben annak kell lennie, hogy megismerjük a kezelendő problémák mér-tékét és jellegét, amit aztán változtatási célokra fordíthatunk le. E megismerés forrásai a következők lehetnek: a problémával kapcsolatban elérhető adatok áttekintése az országos statisztikáktól a helyi kutatásokig és igényfelmérésekig, valamint az érdekeltekkel, köztük a droghasználókkal és a hozzájuk közel álló emberekkel folytatott konzultáció. A prioritások és a beavatkozási célok kiválasztása a kö-vetkezőkből ered: problémameghatározás, a nyilvánosság és a politikusok attitűdjei, valamint a helyi és országos prioritások ismerete.

 

A második szakaszban döntések születnek a szükséges intézkedésekről, és tervek készülnek a megva-lósításukhoz. Ezen a ponton meg kell fontolni, hogy milyen típusú beavatkozások lesznek valószínűleg eredményesek, melyek az érintett célcsoportok, és milyen színtereken hajtják majd végre az intézke-déseket. A körülményektől függően ennek során a lehetséges beavatkozások széles skálájából válo-gathatunk olyan intézkedéseket, amelyek eredményesnek bizonyultak; átvehetünk és adaptálhatunk olyan beavatkozásokat, amelyek máshol már működtek; illetve kiterjeszthetjük vagy optimalizálhatjuk a meglévő, bizonyítékalapú beavatkozásokat. Ha nincs megfelelő opció, akkor ebben a folyamat-szakaszban dolgozhatunk ki új beavatkozást. Ha már van program vagy stratégia, akkor szükség lehet arra, hogy az adott csoportok igényeinek megfelelően felülvizsgáljuk az ellátást, vagy megszüntessük a lefedettség hiányosságait. Ezeket a döntéseket olyan szempontok is befolyásolják, mint a probléma kiterjedése és súlyossága, a rendelkezésre álló erőforrások és kompetenciák, a várt kimenetelek, valamint a közösség értékei és preferenciái.

A megfelelő válaszlépések kiválasztása után a soron következő szakasz a megvalósítás. Hogy a bizo-nyítékalapú beavatkozás működik-e egy adott esetben, az a gyakorlatba való átültetéstől és a helyi kontextustól függ. Ezért ennek a fázisnak egyik alapvető komponense a megvalósítás – többek között a költségek és a kimenetelek – monitorozása és értékelése, aminek eredményeit felhasználhatjuk a folyamatos felülvizsgálat és tervezés során.

Átfogó kontextus és alapelvek

Különféle nemzetközi szakpolitikák és dokumentumok — többek között az UNGASS-ra vonatkozó közös állásfoglalás, az EU drogstratégiája és más uniós dokumentumok, például a keresletcsökkentés minimális minőségi követelményei – mutatnak rá a drogproblémákra adandó egészségügyi és szociális válaszlépések számos alapelvére. Az útmutató elkészítése céljából meghatároztuk, ezek közül mely alapelvek központi jelentőségűek a területünkön adandó válaszlépések szempontjából (lásd a keretes részt: „Az európai drogproblémákra adandó egészségügyi és szociális válaszlépések alapelvei”). Ezek az elvek minden egészségügyi és szociális válaszlépés alapját képezik, és különféle kontextusokban tárgyaljuk őket a Drogproblémákkal kapcsolatos egészségügyi és szociális válaszlépések: 2021-es európai útmutató több komponense kapcsán.

Az egészségügyi és szociális válaszlépésekre egy ország jogszabályi keretei és a bűnüldözési tevékeny-ségek is nagy hatással vannak, mert vagy akadályozzák, vagy pedig segítik a beavatkozásokat (lásd a keretes részt: „Főbb szakpolitikák és jogszabályi keretek”). Például a droghasználókra összpontosító bűnüldözési tevékenység gátolhatja a segítségkérést, a kábítószer-ellenőrzési tevékenységek pedig súlyosbíthatják a használathoz fűződő ártalmakat, valamint korlátozhatják az egészségügyi és szociális ellátások eredményes és hatékony működését. Másrészt a korábban drogproblémákkal küzdő emberek elleni diszkriminációt tiltó foglalkoztatási jogszabályok elősegíthetik a társadalmi reintegrációt, valamint javíthatják a kezelési és rehabilitációs programok eredményességét. Az uniós tagországok jelentősen eltérő jogszabályi és szakpolitikai megközelítései tehát nagy hatással lehetnek az elfogadott és forrásokkal támogatott egészségügyi és szociális válaszlépésekre, az eredményességüket is beleértve.

A jelen dokumentum további részében bemutatjuk a válaszlépések megtervezésének keretrendszerét, és részletesebben megvizsgáljuk az egyes szakaszokban figyelembe veendő tényezőket.

A probléma meghatározása és az igények felmérése

A problémameghatározást, illetve igényfelmérést különböző szinteken több szereplő is végezheti, beleértve a közhatóságokat, a tervezőket, a tanácsadókat vagy az egészségügyi szakembereket. Különféle megközelítések lehetségesek, és számos eszköz áll rendelkezésre a folyamat támogatására. Ilyen például az EMCDDA által készített Eszköztár prevenciós programok tervezéséhez és értékeléséhez (Prevention and Evaluation Resources Kit, PERK), valamint az eljárási mutatók. Egyéni szinten az egészségügyi szakemberek olyan bevált felmérési eszközöket használhatnak, mint az európai Addikció Súlyossági Index (Addiction Severity Index), illetve a Szerhasználati Zavarok Szűrőtesztje (Drug Use Disorders Identification Test). Az értékelési eszközök online gyűjteménye olyan megoldások tárházát nyújtja, amelyek mind az egyén, mind a népesség szintjén hasznosak lehetnek.

 

A kezdeti felmérési szakaszban több fontos kérdést is meg kell válaszolni: ki az érintett; milyen típusú szerekről és szerhasználati mintázatokról van szó; és hol jelentkezik a probléma? A válaszlépéseket az érzékelt konkrét drogproblémákhoz kell igazítani, amelyek országtól, illetve az adott időponttól füg-gően eltérhetnek. Az ebben a szakaszban mérlegelendő sokféle tényezőt a jelen részben vitatjuk meg, és a 2. ábrán mutatjuk be.

A droghasználat egyes típusaiból, illetve mintázataiból eredő problémák megértése

A pszichoaktív drogok az agyra hatnak, különféle változásokat idézve elő az érzékelésben, hangulatban, gondolkodásban és viselkedésben. Ezek a hatások kezdetben pozitívak is lehetnek, például enyhíthetik a fájdalmat és a lelki szenvedést, vagy élvezetet okozhatnak. De emellett sokféle káros hatásuk van, akár a szernek a testre kifejtett közvetlen mérgező hatása, akár a bódultság miatt. A drogok ugyanis eufórikus állapotot okozhatnak, és akadályozzák a racionális gondolkodást és a test koordinációját. Ha valaki bódult állapotban autót vezet, gépet működtet vagy testmozgást végez, sérülést okozhat magának vagy másoknak, sőt esetenként halált is előidézhet. Bódult állapotban az ember erőszakossá is válhat akár otthon, akár az ilyen viselkedést előmozdító szociális környezetben, például egy zsúfolt bárban, ahol mások is hasonló állapotban vannak. A krónikus és különösen a tartós, mindennapos droghasználat függőségi szindrómát okozhat – ilyenkor az érintett nehezen tudja csökkenteni vagy abbahagyni az adott drog használatát, annak ellenére, hogy az káros hatással van saját, illetve családtagjai és barátai egészségére és jóllétére. Az ilyen tartós droghasználat súlyosbíthatja a testi és lelki problémák tüneteit, és súlyosan veszélyeztetheti az olyan fontos szociális funkciók működését, mint az iskolába járás, a munka vagy a gyerekek ellátása. Azok körében, akiknél a droghasználat függőséggé alakult, gyakoriak a mentális egészségügyi problémák és a testi társbetegségek, és sokan nehezen tartják fenn rendes munkahelyüket vagy biztos lakhatásukat.

A drogproblémák a szer típusától, a szervezetbe juttatás módjától (orális bevétel, elszívás vagy injek-tálás) és a használat gyakoriságától vagy mintázatától függően változhatnak. Ezek a változók más tényezőkkel is kölcsönhatásban vannak; ilyen a droghasználó személye (pl. fiatal, nő vagy férfi, társa-dalmi szempontból integrált vagy hátrányos helyzetű), valamint a droghasználat szociális színtere (munkahely, otthon, éjszakai klub vagy bár, az utca). Ezek a tényezők növelhetik vagy csökkenthetik a droghasználók által tapasztalt problémákat. Ezért a drogproblémák kezelését célzó beavatkozások kidolgozásakor fontos meghatározni a releváns tényezőket.

A főbb problémás drogok és szerhasználati mintázatok pontos megállapítása megmutatja a kapcsoló-dó elsődleges, lehetséges ártalmakat is. A heroin és a gyógyszeripari opioidok függőségi kockázata magas, különösen, ha intravénásan alkalmazzák őket. Használatuk halálos túladagoláshoz vezethet. A szennyezett injekciós eszközök közös használata pedig olyan, vérrel terjedő fertőzések kockázatával jár, mint a HIV vagy a hepatitis B és C.

A stimulánsok, például a kokain, az MDMA és az amfetaminok, bódító hatásúak. Ezeket a drogokat gyakran rekreációs célból használják, de problémásabb szerhasználati mintázatokkal és szervezetbe juttatási módokkal – pl. injektálás vagy elszívás – is társulhatnak. Az ilyen szerek befolyása alatt az érintett kockázatosabb szexuális vagy más viselkedést tanúsíthat (pl. autót vezethet), veszélyeztetve ezzel a saját és mások biztonságát. A heteken vagy hónapokon át, nagy dózisban használt stimulánsok pszichózist, valamint súlyos szív- és érrendszeri eseményeket, pl. szívrohamot vagy agyvérzést okozhatnak. Bizonyos stimulánsok – például az MDMA – már egyetlen erős dózisban is nagyon súlyos, akár végzetes kárt okozhatnak, és ezért az ártalmakat nem szükségképpen társítjuk a rendszeres használathoz.

A kannabisz esetében nagyon alacsony a halálos kimenetel kockázata, de használata kórházi kezelést igénylő, akut intoxikációt okozhat. A kannabiszfüggőség kialakulásának kockázata a becslések szerint alacsonyabb, mint az opioidok vagy akár az olyan legális drogok esetében, mint az alkohol vagy a do-hány. Mindazonáltal a rendszeres kannabiszhasználóknál is léphetnek fel problémák, és ők is kérhetnek segítséget a leszokáshoz. Továbbá a kannabisz rendszeres vagy fiatalkori használata feltételezhetően a mentális zavarok, illetve a szociális és tanulási problémák jelentkezésének magasabb kockázatához vezethet.

A rendszeres drogfogyasztók általában egynél több szert használnak. A legtöbben polidroghasználók – több drogot is fogyasztanak kombinációban vagy különböző időpontokban. Például a heroint injek-tálók gyakran használnak egyéb opioidokat, alkoholt, dohányt, benzodiazepint, kannabiszt és stimu-lánsokat is. A kokain esetében jellemző az alkohollal együtt történő fogyasztás. A napi kannabisz-használók közül sokan dohányoznak is. Ez a kombinált szerhasználat növelheti az ártalmak kockázatát, például emelheti a mérgező droghatások, a halálos túladagolás vagy a többféle drogtól való függőség valószínűségét. Ez utóbbit nehezebb leküzdeni, mint az egyetlen drogtól való függőséget.

A különféle színterek szerepének megértése

A droghasználat színtereit szintén figyelembe kell venni, mert befolyásolhatják az okozott ártalom típusát és mértékét. Azok, akik egyedül használnak drogot, bizonyos ártalmaknak jobban ki vannak téve; túladagolás esetén nem segít rajtuk senki. Az opioidok magányos használata például növeli a halálos túladagolás veszélyét.

A nyilvános helyen történő droghasználat gyakran rejtőzködést, sietséget igényel. Ez növelheti a túl-adagolás, illetve – az injekciós eszközök megosztása esetén – a vérrel terjedő vírusfertőzés kockázatát. Az ilyen környezetre gyakran jellemző higiéniás hiányosságok szintén növelik számos fertőzés kockázatát. Ez a probléma különösen a hajléktalan embereket érinti. A börtönökben szintén titokban, kockázatos módon használnak drogokat (lásd még: Opioidok: egészségügyi és szociális válaszlépések.

Rekreációs környezet tekintetében például előfordulhat, hogy ha egy hipertermiára hajlamos személy olyan szórakozóhelyen használ MDMA-t, ahol nagyon meleg van, nagyobb eséllyel áll be nála ez a ritka, de súlyos állapot. A munkahelyi droghasználat általában véve biztonsági kockázatokkal járhat, például befolyásolt állapotban történő gépkezelés vagy járművezetés esetén.

Az egyének és közösségek által elszenvedett ártalmak megismerése

A problémameghatározás fontos lépése, hogy azonosítsuk az ártalmak fő okait (kiváltó tényezőit), amelyeknek az egyének vagy közösségek a leginkább ki vannak téve. Például okoz-e problémát a fia-talok körében növekvő kannabiszhasználat? Ha igen, ez bizonyos korcsoportra, közösségre vagy föld-rajzi területre jellemző-e? Továbbá a kannabiszhasználat emelkedése összefüggésbe hozható-e az iskolaelhagyás, az ifjúsági munkanélküliség vagy a mentális egészséggel kapcsolatos problémák növe-kedésével? Az ilyen kérdések megválaszolása tisztázza, hogy milyen ügyekkel kell foglalkozni, milyen eredményeket kell megcélozni, és milyen kritériumok alapján kell mérni a beavatkozás hatását.

Személyes és társadalmi tényezők sora növelheti a droghasználók ártalmakkal szembeni veszélyez-tetettségét. Ez igaz a drogproblémák által érintett családokra és közösségekre is. Ezek a tényezők komplex kölcsönhatások révén csökkentik vagy növelik a droghasználathoz kapcsolódó kockázatokat és ártalmakat. Emellett a droghasználat és e tényezők erősíthetik egymás hatását, ördögi kört indítva el. A figyelembe veendő főbb összetevőket és a droghasználathoz fűződő ártalmakra tett hatásukat a „Példák a drogproblémák felmérése során mérlegelendő tényezőkre” című keretes írásban foglaljuk össze. Az útmutató különböző részeiben további információkat adunk erről.

A leküzdendő problémák azonosítása és prioritásainak meghatározása

Az igényfelmérés során valószínűleg meghatározható egy sor megoldandó potenciális probléma. Annak eldöntésére, hogy melyik problémával foglalkozzunk, népegészségügyi megközelítést érdemes alkalmazni. Ennek során először a droghasználók által tapasztalt problémák súlyosságát mérjük fel. A folyamat következő lépése olyan beavatkozások keresése, amelyek csökkentik az azonosított drog-problémák hatását. Ebben a megközelítésben a bizonyítékok alapján határozzuk meg a cselekvés prioritási területeit, bár ezt bizonyos mértékig a politikai és társadalmi attitűd is befolyásolja.

Sok európai országban például a kábítószer-túladagolás a 25 és 55 év közötti férfiak körében jelentős halálozási ok. Egyes területeken a túladagolás okozta halálozás aránya növekszik, amit a heroinnak és más opioidoknak tulajdonítanak. Az ilyen korai halálozás óriási hatással van a családokra (amelyekben szülőket, gyermekeket vagy testvéreket veszítenek el) és a szélesebb társadalomra, valamint a sürgősségi egészségügyi ellátásra is nagy terhet ró. Ezért az opioidokhoz kapcsolódó halálozás csökkentése sok jogrendszer drogpolitikájában jelentős népegészségügyi prioritás.

Az új pszichoaktív anyagok okozta halálozás és nemkívánatos események gyakran jelentős média-figyelmet és általános aggodalmat generálnak. Bár az ilyen események ritkák, Európa-szerte prio-ritásnak tekintik az ezen anyagokhoz kapcsolódó ártalmak kezelését, mivel ismeretlen kockázatokat jelentenek a droghasználókra.

További aggodalmat keltő kérdés a nyílt droghelyszínek jelenléte, vagyis hogy nyilvános helyeken használnak kábítószereket és kereskednek azokkal. Ezek a helyszínek – amelyeket a közrend megza-varásához és az erőszak lehetőségéhez kapcsolnak – általános aggodalmat keltenek, és a beavatkozás tekintetében magas prioritást jelenthetnek. A válaszlépések során figyelembe kell venni a helyi közösségek és a magas kockázatú kábítószer-használatban érintettek igényeit is.

Megfelelő egészségügyi és szociális válaszlépések kidolgozása

A beavatkozások céljainak tisztázása

A kezelendő drogproblémák meghatározása után a következő teendő azoknak a válaszlépéseknek az azonosítása, amelyek valószínűleg eredményesek lesznek. Adott esetekben alkalmazható különféle beavatkozások kombinációja, mivel az egyedi intézkedések ritkán elegendőek. A megfelelő válasz-lépések kiválasztásához világosan meg kell érteni a beavatkozások által elérni kívánt elsődleges célokat. Ilyen célok lehetnek például a következők:

• annak megelőzése, hogy a fiatalok elkezdjenek drogot használni;
• a droghasználat kezdetének kitolása későbbi életkorra;
• a kísérletező jellegű droghasználat rendszeres használattá válásának megelőzése;
• a droghasználat abbahagyásának segítése;
• a droghasználat és ártalmainak csökkentése a már kábítószert használók körében;
• a közösségek által tapasztalt, kábítószer-fogyasztással kapcsolatos ártalmak csökkentése; illetve
• a drogproblémákat tapasztaló emberek társadalmi integrációjának növelése.

A célok több tényező kombinációjától függenek. Ilyen a kezelendő drogprobléma jellegének és aktuális stádiumának felmérése; például:

• Újfajta kábítószer kezd problémákat okozni, bár még viszonylag kevesen használják?
• Olyan hagyományos kábítószer okoz új problémákat, mint a sokak által kockázatos módon használt heroin, vagy régóta fennálló ártalmakat nem sikerül megfelelően kezelni a jelenlegi beavatkozásokkal?
• Aggodalmak merültek fel egy olyan tiltott szer újbóli terjedése kapcsán, mint az MDMA?

Új pszichoaktív anyag esetében a cél lehet az, hogy a fiatalokat lebeszéljük a kísérletezésről, vagy az új használókat meggyőzzük arról, hogy álljanak le, illetve ne váljanak rendszeres drogfogyasztókká. Emellett el kell kerülni, hogy az emberekben az a benyomás alakuljon ki, hogy az ilyen kábítószerek használata a norma. Az új drogok problémás használati mintázatainak azonosításához kutatásra lehet szükség. Az egészségfejlesztési szakembereknek szükség esetén eredményes és célzott módokat kell keresniük arra, hogy tájékoztatást nyújtsanak a droghasználat lehetséges káros következményeiről és legkockázatosabb mintázatairól. Ilyen mód lehet a társak által végzett beavatkozás vagy a gondosan megválasztott és megbízhatónak tartott közösségi médiacsatornákon keresztüli üzenetküldés.

Hagyományos kábítószer esetén a cél az új használat megakadályozása és az lehet, hogy a drogot már használó és problémákat tapasztaló embereket rávegyük arra, hogy kezelésre jelentkezzenek.

A bizonyítékok megismerése és használata

A válaszlépések kidolgozásakor és megvalósításakor különféle bizonyítékokat használhatunk. Idetar-tozhatnak az alábbiak:

• a beavatkozások értékelése például randomizált kontrollált vizsgálatokkal és más kísérleti felépítésű vizsgálatokkal, illetve megfigyelő kutatásokkal. Ezekkel felmérhetjük a bizonyítékok minőségét és az egyes beavatkozások hatásának irányát (kedvező vagy nem);
• megvalósítási tanulmányok, amelyekben megvizsgáljuk, mely tényezők járultak hozzá az eredményes szolgáltatásnyújtáshoz;
• az érdekeltek szakvéleményeinek szintézise. Ez használható például az útmutatók kidolgozása során (a bizonyítékok más típusait kiegészítve). Ideális esetben magában foglalja a beavatkozás megvalósításában részt vevők és a potenciális kedvezményezettek által nyújtott információkat is;
• az új beavatkozások kidolgozásához hozzájáruló alapvető tudományos és kutatási eredmények.

A különféle bizonyítéktípusok mindegyikének megvannak az erősségei és a gyenge pontjai, és más-más információkat szolgáltatnak. A droggal kapcsolatos problémák sokrétűek, és nemcsak orvosi, hanem társadalmi-gazdasági beavatkozásokat és oktatást is igényelnek. Ezért gyakran van szükség arra, hogy sokféle tudományterület és tanulmánytípus nyújtotta bizonyítékokat integráljunk mind kvantitatív, mind kvalitatív kutatási módszerek alkalmazásával.

A döntéseket megalapozó bizonyítékok rendelkezésre állásának vizsgálata során az első lépés a kuta-tási kérdés meghatározása, ami pedig megmutatja a vizsgálat legmegfelelőbb felépítését. Az egyéni kezelések eredményességét például randomizált kontrollált vizsgálatokkal lehet legjobban értékelni. A már eredményesnek bizonyult beavatkozások hosszútávú hatásának meghatározására, illetve az átfogóbb szakpolitikák vagy népességalapú beavatkozások hatásának ellenőrzésére viszont a meg-figyelő kutatások lehetnek alkalmasabbak. Ilyenek például a longitudinális vagy kohorszvizsgálatok, illetve a megszakított idősoros vagy kontrollált „előtte-utána” tanulmányok.

A rendelkezésre álló bizonyítékok minőségét és relevanciáját is fontos figyelembe venni. Az eredmé-nyek megfelelően megtervezett vizsgálatokból származnak, és a torzításokat minimalizáló, gondosan kivitelezett kutatáson alapulnak? Helyesen mutatják be az eredményeket, és azok kapcsolódnak az érintett célcsoportokhoz?

A rendelkezésre álló bizonyítékok minőségének értékelésére számos módszer áll rendelkezésre. A legjobb bizonyítékokat a szisztematikus áttekintések nyújtják, amelyek több vizsgálat eredményeit kombinálják, valamint felmérik a vizsgálatok minőségét és azt, hogy mennyire konzisztensek az ered-mények. Új területeken viszont időbe telik, hogy elegendő elsődleges vizsgálatot és szisztematikus áttekintést végezzenek el, vagyis gyakran olyan területeken kell szolgáltatásokat kidolgozni, ahol a bizonyítékok gyengék vagy hiányosak.

A bizonyítékok felhasználásakor fontos azt is felismerni, hogy nem csak a minőségük számít. Egyes beavatkozások eredményesnek bizonyulhattak, de a vonatkozó bizonyítékok az elégtelen kutatásuk miatt egyelőre gyengék lehetnek. Hasonlóképpen egy beavatkozás eredményességének úgy is lehetnek magas minőségű bizonyítékai, hogy kedvező hatása kismértékű. Fontos megjegyezni, hogy a bi-zonyítékokra vonatkozó állítások nem alkalmazhatók általánosságban, hanem bizonyos kimenete-lekhez, valamint – rendszerint – konkrét populációkhoz, környezetekhez (vagy mindkettőhöz) kapcsolódnak. Ezért a rendelkezésre álló bizonyítékok értelmezése során alapvető annak megismerése, hogy miként határozták meg és mérték a kimeneteleket.

A jelen útmutatóhoz használt bizonyítékok értékelése

A jelen útmutatóban szereplő, bizonyítékokra vonatkozó állításokban összegyűjtöttük a droghasz-nálatra adandó válaszlépésekkel kapcsolatos ismereteket. Ezek csak olyan területeket érintenek, ahol a beavatkozásokat illetően egyértelmű bizonyíték áll rendelkezésre. Sok helyzetben korlátozottak az adott beavatkozásra vonatkozó bizonyítékok, mert nem történt alapos értékelés, vagy mert a ren-delkezésre álló bizonyítékokat nem szintetizálták az értékeléshez szükséges módon (vagyis nem végezték el a bizonyítékok szisztematikus áttekintését vagy metaanalízisét). A bizonyítékok hiánya vagy alacsony minősége nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott beavatkozás nem működik. Inkább arra utal, hogy a beavatkozást még nem értékelték megfelelően, tehát jelenleg nagyon bizonytalanul lehet előre jelezni a hatását.

Módszertan

A jelen útmutatóban szereplő állítások 2010 januárja és 2021 márciusa között publikált szisztematikus áttekintésekből és metaanalízisekből származó bizonyítékokon alapulnak. A szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket az egyes témák PubMed-es keresésével, a releváns orvosi tárgy-megjelölések használatával találtuk meg. Beszereztük az azonosított, releváns tanulmányok teljes szövegét, amelyekből az érintett áttekintésekhez kinyerték a főbb adatokat, vagyis a következőket: publikációs adatok, a vizsgált populáció, az értékelt beavatkozás, az áttekintésbe bevont tanulmányok leírása (a vizsgálatok/résztvevők száma, a vizsgálati tervek típusai) és a minőség (a vizsgálati terv). Ahol rendelkezésre álltak, a bizonyítékokra vonatkozó állításokat és azok GRADE minőségi besorolásait kivonatoltuk és felhasználtuk (Cochrane GRADE). Az egyedi vizsgálatokból származó bizonyítékokat a „nagyon alacsony minőségű vagy elégtelen bizonyíték” kategóriába soroltuk. Ahol az adott témával kapcsolatban több áttekintés is készült, a bizonyítékokra vonatkozó állítások a legutóbbi, megbízható bizonyítékokon alapulnak, és figyelembe vettük a több áttekintésből származó bizonyítékok konzisztenciáját is. Nem konzisztens bizonyítékok esetén az áttekintés időszerűsége, valamint a bevont vizsgálatok száma és minősége alapján ítéltük meg a legerősebb bizonyítékokat. Egyes esetekben az áttekintések konzisztenciája érdekében újra kellett értékelni a GRADE minőségi besorolásokat. A leíró jellegű áttekintésekből származó bizonyítékokat általában kizártuk.

Az alkalmazott módszerek miatt a bizonyítékokra vonatkozó állítások szükségszerűen olyan területekre korlátozódnak, amelyeken megfelelő bizonyíték erősíti meg (vagy cáfolja) az adott beavatkozás előnyeit. Néhány esetben esetleg rendelkezésre álltak a beavatkozás előnyeit megerősítő jó bizonyí-tékok, de azokat nem szintetizálták oly módon, ami lehetővé tette volna a minőségük megítélését (vagyis nem állt rendelkezésre szisztematikus áttekintés vagy metaanalízis). Ilyenkor a beavatkozásra vonatkozó bizonyítékokat nem szerepeltettük az állításokban. Máskor egyetlen vizsgálatból származott csak bizonyíték, vagy a bizonyíték minősége alacsony volt (pl. a vizsgálat felépítésének korlátai miatt). Emiatt a bizonyíték nem volt meggyőző, tehát az állítás minőségi kategóriája ilyen esetekben „nagyon alacsony vagy elégtelen” lett. Sok beavatkozási területen helyhiány miatt nem említettük meg a nem meggyőző vagy a nagyon alacsony minőségű bizonyítékokat.

A bizonyítékok összefoglalása

A jelen útmutatóban alkalmazott bizonyítékalapú minősítési rendszernek két dimenziója van. Minden bizonyíték valamely populációban és/vagy környezetben és időszakban mért konkrét kimenetelre vonatkozik.

Az első dimenzió a beavatkozás hatásának irányát tükrözi, vagyis azt, hogy a beavatkozást következetesen előnyösnek, nem egyértelmű hatásúnak vagy potenciálisan károsnak találták-e:

• Előnyös: Bizonyíték a megcélzott irányban megjelenő előnyre.
• Nem egyértelmű: Nem egyértelmű, hogy a beavatkozás eléri-e a megcélzott előnyt.
• Lehetséges káros következmény: Lehetséges káros következményre utaló vagy olyan bizonyíték áll rendelkezésre, amely szerint a beavatkozás a szándékolttal ellentétes hatású (pl. a droghasználatot inkább növeli, mint csökkenti).

A második dimenzió a bizonyíték minőségére utal, és a Cochrane GRADE minősítési rendszeren, alapul. A minősítés a bizonyíték minőségével kapcsolatos bizonyosságot tükrözi. Ezt a következő módon mutatjuk be:

• Magas: A rendelkezésre álló bizonyítékok nagyon megbízhatónak tűnnek.
• Mérsékelt: A rendelkezésre álló bizonyítékok elfogadható mértékben megbízhatónak tűnnek.
• Alacsony: A rendelkezésre álló bizonyítékok korlátozottan megbízhatónak tűnnek.
• Nagyon alacsony: A rendelkezésre álló bizonyítékok egyelőre nem elégségesek, ennélfogva jelentős a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy a beavatkozás eléri-e a megcélzott eredményt.

Az alacsony vagy nagyon alacsony minőségű bizonyítékok gyakoriak az új válaszlépések vagy az újonnan felmerülő problémákat célzó beavatkozások esetében. Ezért fontos az értékelés, valamint az, hogy figyeljünk a lehetséges nemkívánatos vagy nem szándékolt kimenetelekre.

A legmegfelelőbb potenciális válaszlépések kiválasztása

A következő szakaszban az igényfelmérés és a meghatározott célok alapján döntést hozunk a meg-felelő válaszlépésekről. Itt háromféleképpen járhatunk el: kibővítjük vagy finomítjuk a meglévő válaszlépést; máshol alkalmazott megközelítést vagy programot veszünk át; vagy új beavatkozást dolgozunk ki. Bizonyos esetekben a legjobb taktika az, ha egy meglévő válaszlépést kismértékben módosítunk (pl. meghosszabbítjuk egy szolgáltatás nyitvatartási idejét, vagy új komponenssel egé-szítünk ki egy képzési programot). Más körülmények között új beavatkozásra lehet szükség, és számos tényezőt figyelembe kell venni a legmegfelelőbb és legeredményesebb válaszlépés kiválasztása során (lásd a 3. ábrát).

Először azt a kérdést kell feltennünk, hogy milyen lehetőségeink vannak a probléma kezelésére, és milyen bizonyíték mutatja e válaszlépések eredményességét? Ideális esetben a beavatkozásokat a rendelkezésre álló legerősebb bizonyítékokkal kell alátámasztani, lehetőség szerint a kezelési kime-netelek átfogó, randomizált kontrollált vizsgálatainak és megfigyelő kutatásainak metaanalíziseivel és szisztematikus áttekintéseivel, amelyek több, sok résztvevőt bevonó vizsgálat eredményeit kombinál-ták. Azonban ilyen bizonyítékok nem mindig szerezhetők be. A spektrum másik végén pedig, hiányzó vagy nagyon korlátozott adatok esetén a szakmai konszenzus lehet a legjobb opció addig, amíg meg-győzőbb bizonyítékokat nem szerzünk.

Ha nem állnak rendelkezésre megfelelő válaszlépések, kutatásra lehet szükség a beavatkozás kidol-gozásához, a megvalósíthatósága vizsgálatához és annak felméréséhez, hogy elfogadható-e a cél-csoport számára. Később, a program megvalósítása után, alkalmazási tapasztalatok birtokában az értékeléshez is kutatásra lesz szükség.

A rendelkezésre álló válaszlépések és a szolgáltatásnyújtás módjainak főbb típusait a következő részben mutatjuk be röviden. Egy komplex probléma különféle aspektusainak kezeléséhez gyakran többféle válaszlépés kombinációjára van szükség.

Ebben a szakaszban figyelembe kell venni azt is, hogy pontosan mely célcsoportnak szeretnénk segíteni a beavatkozással. A programot nyújthatjuk például a következőknek:

• a potenciális droghasználók teljes populációjának, például a felnőtteknek;
• a népesség olyan részhalmazainak, akik esetében magasabb a droghasználat elkezdésének kockázata, vagy akiknek specifikus igényeik vannak; ilyenek a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok, a hajléktalan emberek, a nők vagy az etnikai kisebbségekhez tartozók; vagy
• a már kábítószert használó vagy sajátos szempontból veszélyeztetett embereknek.

Végül figyelembe kell venni azt is, hogy a program végrehajtására milyen környezetben kerül majd sor: pl. iskolákban, az éjszakai életben, munkahelyeken, börtönökben vagy kezelőhelyeken. Ezek a különféle környezetek lehetőségeket is kínálnak és korlátokat is támasztanak, amelyeket tekintetbe kell vennünk.

A fentieken túl más tényezőket is mérlegelnünk kell, amikor döntést hozunk a megvalósítani kívánt beavatkozáscsoportról. Ezek közé tartoznak a releváns szolgáltatások nyújtásához rendelkezésre álló struktúrák és erőforrások. Például:

• Nyújtanak már ilyen típusú szolgáltatásokat állami, nonprofit, civil vagy jótékonysági szervezetek?
• A szolgáltatások megfelelő mértékben állnak rendelkezésre? Ha nem, van elegendő kapacitás a bővítésükre?
• Milyen további erőforrásokra lehet szükség a meglévő szolgáltatási kapacitás bővítéséhez? Ilyen lehet például az új épületek, dolgozók vagy képzés költsége.

Erőforráskorlátok esetén, vagy ha krízisre kell gyorsan reagálni, kompromisszumra lehet szükség a szolgáltatások lefedettsége (a lehető legtöbb ember elérése) és a nyújtható szolgáltatási intenzitás vagy szint (minőség) között.

Az erőforrások allokációjának fontos tényezője a drogproblémához politikai szinten társított prioritási szint. Elég fontosnak tekintik a kérdést ahhoz, hogy biztosítsák a kapacitásbővítéshez szükséges erő-forrásokat, vagy azt várják el, hogy a jelenlegi szolgáltatók saját forrásból kezeljék az új problémát? Hogyan döntenek majd a különböző kliensek számára nyújtandó szolgáltatások prioritásairól és az egyes szolgáltatások közti erőforrás-allokációról?

Emellett a politikai szintű prioritásokat nagymértékben meghatározhatják a droghasználattal kapcso-latos társadalmi attitűdök. Ez befolyásolja az allokált társadalmi erőforrások szintjét és a drogproblé-mák kezelésének megközelítését. Ezek az attitűdök függenek attól, hogy milyen meghatározó képek élnek az emberek fejében a droghasználattal kapcsolatban, vagyis hogy elsősorban erkölcsi hiányos-ságnak, bűncselekménynek, személyes döntésnek, betegségnek vagy fogyatékosságnak tekintik-e.

Továbbá az ország drogtörvényei is befolyásolhatják a válaszlépések típusát. Az ellenőrzött kábító-szerek birtoklása minden uniós tagországban jogellenes, és sok országban ezek használata bűncse-lekménynek számít. A tiltott szerek használóit elvileg börtönbüntetésre ítélhetik, de sok országban népegészségügyi szempontból közelítik meg a droghasználatból eredő egészségügyi és szociális prob-lémákat, vagyis a kábítószer-használókat a büntető igazságszolgáltatási rendszer helyett a kezelésbe irányítják. Egyes országokban ezért növelték az egészségügyi és szociális problémát tapasztaló drog-használók kezelésére, valamint a problémáik megoldását célzó kezdeményezésekre szánt forrásokat.

Az elérhető válaszlépések főbb típusai

A drogproblémák kezelésére egészségügyi és szociális válaszlépések széles skálája áll rendelkezésre. Ezeket különféle populációkat megcélozva, a probléma különböző szakaszaiban alkalmazhatjuk, egyedileg vagy egymással kombinálva. Országos vagy helyi szinten ezek az intézkedések a drogok iránti kereslet átfogó csökkentési rendszeréhez tartozhatnak, valamint összehangolást és integrációt igényelnek. Mostanában egyre több, megelőzést, kezelést és ártalomcsökkentést célzó beavatkozást nyújtanak online.

Prevenciós megközelítések

A drogprevenciós megközelítések széles spektrumot fednek le, a társadalom egészét célzóktól (környezeti prevenció) a veszélyeztetett egyénekre összpontosító beavatkozásokig (javallott prevenció). A fő kihívás az, hogy a különféle stratégiákat a megfelelő célcsoportokhoz és kontextusokhoz illesszük, gondoskodva arról, hogy bizonyítékokon alapuljanak, és kellő szinten lefedjék a népességet. A legtöbb prevenciós stratégia az általános értelemben vett szerhasználatra összpontosít, bár van olyan is, amely a kapcsolódó problémákat is figyelembe veszi, például az erőszakot és a kockázatos szexuális viselkedést. Csak kevés stratégiával céloznak meg konkrét szereket, pl. az alkoholt, a dohányt vagy a kannabiszt.

• A környezeti prevenciós stratégiák célja azon kulturális, társadalmi, fizikai és gazdasági környezetek megváltoztatása, amelyekben az emberek a droghasználatról döntenek. Idetartoznak az olyan, egyértelműen bizonyított eredményességű intézkedések, mint az alkoholtartalmú italok árazása vagy a dohánytermékek és a dohányzás reklámozásának tilalma. Más stratégiák védelmező iskolai környezet létrehozását célozzák, például pozitív és támogató tanulási klíma elősegítésével, valamint állampolgári normák és értékek tanításával.
• Az univerzális prevenció a teljes népességet célozza általában iskolai és közösségi környezetben azért, hogy a fiatalok szociális és személyes kompetenciákat szerezhessenek a szerhasználat elkerüléséhez vagy későbbi elkezdéséhez.
• A célzott prevenció során bizonyos környezetekben, illetve konkrét csoportok, családok vagy közösségek esetében avatkozunk be, akiknél nagyobb a droghasználat vagy függőség esélye, mert kevesebb szociális kapcsolatuk és erőforrásuk van.
• A javallott prevenció olyan viselkedési vagy pszichológiai problémákkal terhelt egyéneket céloz meg, amelyek miatt későbbi életszakaszban magasabb lehet a szerhasználat kockázata. A legtöbb európai országban a javallott prevenció elsősorban a fiatal droghasználóknak nyújtott tanácsadást jelenti.

Kezelés

Európában a drogproblémák kezelésére számos beavatkozást alkalmaznak. Ilyenek a pszichoszociális beavatkozások, a farmakológiai kezelés és a detoxifikáció. A rendelkezésre álló különféle kezelési módok viszonylagos jelentőségét számos tényező befolyásolja, például az adott ország egészségügyi rendszerének felépítése és drogproblémáinak jellege. Kezelést sokféle járó- és fekvőbeteg-ellátási környezetben nyújthatnak: szakorvosi kezelőhelyeken, alapellátási egészségügyi és mentális egész-séggel foglalkozó klinikákon, alacsonyküszöbű szervezeteknél, kórházi bentlakásos osztályokon és szakosodott bentlakásos központokban, illetve börtönökön belül.

Európában a droghasználattal kapcsolatos kezelést általában járóbeteg-ellátás keretében nyújtják. Az ilyen szolgáltatások két fő módja az opioid agonista kezelés [¹] és a pszichoszociális beavatkozás.

Egyre többféle kezelési beavatkozást nyújtanak online. Az internetalapú beavatkozások olyan, drog-használati problémákkal küzdő emberekre is kiterjeszthetik a kezelési programok elérését és lefe-dettségét, akik másképp nem férnének hozzá specializált kezeléshez.

Az opioidhasználat elleni elsődleges beavatkozás Európában az opioid agonista kezelés. Ezt általában szakosodott járóbeteg-ellátás keretein belül nyújtják, bár néhány országban fekvőbeteg-ellátásban és börtönökben is rendelkezésre áll. Emellett a rendelőben dolgozó háziorvosoknak is fontos szerep jut, akik gyakran szakosodott addiktológiai központokkal együtt, megosztva felelnek az ellátásért.

A pszichoszociális beavatkozások közé tartozik a tanácsadás, a motivációs interjú, a kognitív viselke-désterápia, az esetkezelés, a csoport- és családterápia, valamint a visszaesés megelőzése. Ezek a be-avatkozások segítik az embereket a drogproblémáik kezelésében és leküzdésében. Főleg ezeket a kezelésformákat nyújtják a kannabisz és olyan stimuláns drogok használóinak, mint a kokain és az amfetaminok. Opioid agonista kezeléssel kombinálva az opioidhasználóknak is biztosítják ezeket a szolgáltatásokat. Sok országban a járóbeteg-ellátás keretében végzett pszichoszociális kezelés feladata megoszlik az állami intézmények és a civil szervezetek között. Az üzleti alapon működő szolgáltatók Európában általában kisebb szerepet játszanak a pszichoszociális beavatkozások nyújtásában.

Kontinensünkön a drogkezelések kisebb részét nyújtják fekvőbeteg-ellátás keretei között. A kórházban vagy máshol végzett bentlakásos vagy fekvőbeteg-kezelés során a klienseknek pár héttől több hónapig tartó ideig a kezelő létesítményben kell lakniuk azért, hogy tartózkodhassanak a droghasználattól. A fekvőbeteg-ellátásban nyújtott opioid agonista kezelés ritka, és bizonyos, magas morbiditású klienscsoportok kapják. A kezelésbe való belépés feltétele lehet a detoxifikáció, vagyis egy olyan rövidtávú, orvosi felügyelet mellett végzett beavatkozás, amelynek célja a szerhasználat visszafogása és abbahagyása, miközben a kliens támogatást kap az elvonási tünetek, illetve más negatív hatások csökkentése érdekében. A detoxifikációt általában fekvőbeteg-ellátás keretében nyújtott beavatkozás formájában végzik kórházban, szakosodott kezelőhelyen, illetve belgyógyászati vagy pszichiátriai osztállyal rendelkező bentlakásos létesítményben.

A fekvőbeteg-ellátás során a kliensek személyre szabott pszichoszociális kezelést kapnak, és olyan tevékenységekben vesznek részt, amelyek célja a rehabilitáció és a társadalomba való reintegráció. Gyakran terápiás közösség is segíti a gyógyulást (lásd még: Opioidok: egészségügyi és szociális válaszlépések). A fekvőbeteg-ellátást pszichiátriai kórházakban is biztosíthatják azoknak, akiknek társult mentális egészségügyi problémáik is vannak. Európában a fekvőbeteg-ellátásban részt vesznek az állami intézmények, a magánszektor és a civil szervezetek is. Az elsődleges szolgáltatók jellege országonként változik.

[¹] Az opioid agonista kezelés kifejezést ebben a dokumentumban az opioid agonisták opioidfüggőség kezelése céljából történő felírását magában foglaló különféle kezelések leírására használjuk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kifejezés magában foglalja az opioidhelyettesítő kezelést (OST), amely továbbra is szerepelhet bizonyos adatgyűjtési eszközeinkben és betegút-dokumentumokban.

Társadalmi reintegráció

A magas kockázatú kábítószer-használók és főleg a krónikus opioidhasználók sokszor tapasztalnak társadalmi kirekesztést. Gyakori köztük a munkanélküliség és az alacsony képzettség, valamint sokan hajléktalanok, vagy nem rendelkeznek stabil lakhatással. Az ezeket a problémákat célzó beavatkozások a droghasználók társadalmi reintegrációjára összpontosítanak, beleértve a munkahely megszerzésének és megtartásának képességét.

A módszerek közé tartoznak a szakképzési programok, amelyek célja a munkahelykereséshez és fog-lalkoztatáshoz szükséges készségek és tulajdonságok fejlesztése. A kezelésből a szokásos munka-végzésbe való átmenetet segíthetik az olyan szociális vállalkozások és szövetkezetek, amelyek munkatapasztalatot és támogatott foglalkoztatást nyújtanak. Szintén értékesek azok a programok, amelyek a vállalkozásokat arra ösztönzik, hogy korábban drogproblémákkal küzdő embereket alkalmazzanak, és munkahelyi támogatást nyújtanak nekik.

A lakhatási problémák kezelését is gyakran a társadalmi reintegráció alapvető feltételének tartják. A lakhatási támogatás során a szolgáltató rövid- vagy hosszútávú elhelyezést biztosíthat, valamint olyan más szolgáltatásokhoz való hozzáférést, mint az orvosi ellátás és a drogkezelés, a szociális tevékenységek, az oktatás és a képzés. Idetartoznak az olyan programok, mint a „Housing First” (A lakhatás az első), amelyben a lehető leggyorsabban elhelyezést biztosítanak az érintettnek, még mielőtt a drogproblémáival foglalkoznának vagy más támogatást nyújtanának neki.

Ártalomcsökkentés

Az ártalomcsökkentés körébe az olyan beavatkozások, programok és szakpolitikák tartoznak, amelyek célja az egyének, közösségek és társadalmak által a droghasználat miatt elszenvedett egészségügyi, szociális és gazdasági károk csökkentése. Az ártalomcsökkentés alapelve az, hogy a droghasználat kezelésére pragmatikus válaszlépéseket kell kidolgozni a beavatkozási célok olyan hierarchikus rend-szere alapján, amely a droghasználat folytatása esetén felmerülő egészségügyi ártalmak csökkentésére helyezi az elsődleges hangsúlyt. Az ártalomcsökkentés a droghasználati problémákat tapasztaló – különösen a társadalmilag kirekesztett – emberek közvetlen egészségügyi és szociális szükségleteinek kielégítését célozza opioid agonista kezelés és tűcsere biztosításával, a túladagolás okozta halálesetek megelőzése és a fertőző betegségek valószínűségének mérséklése érdekében. A további módszerek közé tartozik az utcai megkereső (szociális) munka, az egészségfejlesztés és az oktatás.

Ahhoz, hogy mind a droghasználókat, mind pedig a társadalom tagjait megvédjük a kábítószerhasz-nálat ártalmaitól, a lehetséges káros következmények és kockázatok területein átívelő beavatkozási keretrendszerre van szükség, amelynek segítségével idővel jobb egészségügyi és szociális kimenete-leket érhetünk el. Ezen a téren a beavatkozások fontos célkitűzései között lehetnek a következők: a HIV/AIDS vagy a hepatitisfertőzés kockázatának csökkentését célzó intézkedések az intravénás droghasználók körében; a túladagolás megelőzése; a droghasználók kevésbé kockázatos viselkedésre ösztönzése; valamint az egészségügyi és biztonsági célok elérésének támogatása.

Az ártalomcsökkentő beavatkozások újabb fejleményei közé tartozik az e-egészségügyi és mobilal-kalmazások használata a szélesebb körű, gyors beavatkozásokra és a felépülés támogatására, a táv-medicina alkalmazása, valamint a viselkedéssel kapcsolatos tudás felhasználása ahhoz, hogy a drog-használóknak eredményesebb programokat dolgozzanak ki.

A kiválasztott válaszlépések megvalósítása, monitorozása és értékelése

Bármely szakpolitikai válaszlépés sikeres megvalósítása számos tényezőtől függ, amelyeket a szak-politika vagy program tervezése és értékelése során figyelembe kell venni (lásd a 4. ábrát).

A megvalósítást befolyásoló tényezők

Először is alapvető jelentőségű a döntéshozók és a nyilvánosság támogatásának megszerzése. A dön-téshozóknak és a nyilvánosságnak egyet kell érteniük abban, hogy konkrét válaszlépést igénylő drog-probléma lépett fel. Lehet, hogy meg kell győzni őket arról, hogy a népegészségügyi megközelítés megfelelőbb, mint a közrendre összpontosító válaszlépés. A cselekvés és a tétlenség költségeire és előnyeire rámutató érdekképviseletre lehet szükség ahhoz, hogy biztosítsák az eredményes közpolitikai válaszlépéshez szükséges társadalmi erőforrásokat.

 

Az adott beavatkozás eredményessége függ attól is, hogy van-e elegendő képzett munkaerő a szol-gáltatásnyújtáshoz. A szolgáltatások bővítéséhez további munkatársak képzésére is szükség lehet. Előfordulhat, hogy ennek során át kell képezni a más droghasználati problémák kezeléséhez szokott kollégákat (pl. intravénás opioidhasználat a stimulánsok vagy kannabisz problematikus használata helyett), vagy más csoportokkal, például fiatalabb kliensekkel végzendő munkához szükséges kész-ségekkel kell ellátni őket.

A beavatkozásokhoz szükség van megfelelő létesítményekre és helyszínekre is, ahol le lehet folytatni a kezelést, a szociális munkával kapcsolatos tevékenységeket vagy más programokat. A helyi közösségek bevonása alapvető lehet, ha a kezelést vagy az utcai megkereső munkát náluk kívánják végezni. Foglalkozni kell a helyiek aggodalmaival is, többek között azzal, hogy a szolgáltatások még több drog-használót vonzanak a területre és növelik a droggal kapcsolatos problémákat, vagy hogy a droghasz-nálók a kezelőhelyek körül gyűlnek össze, ahol nyíltan kereskednek a kábítószerekkel és használják azokat.

A szolgáltatások irányítása és összehangolása

Irányítási rendszerekre van szükség a drogproblémák kezelésén dolgozó különféle szervezetek és szolgáltatások munkájának összehangolásához. Ehhez az érdekeltek széles körét képviselő tanácsadó bizottságok vagy referenciacsoportok felállítására lehet szükség. Ezek a testületek meghatározhatják az általános stratégiai irányt. Biztosíthatják a szakpolitika minden érintettjének bevonását is, ami pedig elősegíti az alkalmazott megközelítések széles körű elfogadását.

Továbbá a droggal kapcsolatos, valamint más egészségügyi és szociális problémák közötti kölcsön-hatások miatt fontos a kezelőhelyek és az egyéb egészségügyi ellátások megfelelő összehangolása. A drogproblémák például gyakran mentális egészségügyi problémákkal társulnak, ezért alapvető, hogy a két terület szolgáltatói együttműködve, eredményesen kezeljék mindkét területet (lásd: Reflektorfényben... A komorbid szerhasználat és a mentális egészségügyi problémák).

A szolgáltatásminőségi standardok további mechanizmust biztosítanak az eredményes megvalósítás segítéséhez. Az EU minimális minőségi követelményeket határozott meg a drogok iránti kereslet csökkentésére vonatkozóan. Ezek a következő területeket fedik le: megelőzés, kockázat- és ártalom-csökkentés, kezelés, társadalmi reintegráció és rehabilitáció.

Az esetleges megvalósítási problémák azonosításához és kezeléséhez a szolgáltatásokat nyújtó szer-vezetekkel folytatott rendszeres konzultációra lehet szükség. Az egyes szolgáltatásokat használó csoportok képviselői visszacsatolást adhatnak a szolgáltatás teljesítményéről, és javaslatokat tehetnek a szolgáltatás felépítésének és nyújtásának javítására. Kulcsfontosságú, hogy olyan szervezeti kultúrát alakítsunk ki, amelyben a szervezetek és szolgáltatók együttműködnek, nem pedig versengenek az erőforrásokért és a kliensekért.

A szolgáltatás monitorozása és értékelése

A jó szolgáltatáshoz alapvető fontosságú a monitorozás, az értékelés és a visszacsatolás. Ezekkel az eljárásokkal a munkatársak figyelemmel kísérhetik programjaik teljesítményét, javíthatják a szolgál-tatásaikat, és elszámolhatnak azokkal a finanszírozók felé. Továbbá a szolgáltatók azonosíthatják az egyes beavatkozások vagy más intézkedések esetleges nem szándékos, negatív következményeit, például, ha a gyakorlatok módosítása magasabb lemorzsolódási arányt okoz, vagy ha a vényköteles gyógyszerek eltérítését megakadályozó lépések miatt a gyógyszereket igénylő betegek nehezebben férnek hozzájuk, ami eredménytelen kezeléshez és ehhez kapcsolódó fájdalomhoz és szenvedéshez vezet, valamint növeli az egészségügyi költségeket.

A beavatkozások megvalósításának és igénybevételének monitorozásához fenntartható adatgyűjtő rendszereket kell létrehozni. A vonatkozó űrlapokat rutinszerűen, pontosan kell kitölteni ahhoz, hogy az adatok használhatók legyenek. Az eredményekről a munkatársakat tájékoztatni kell, bemutatva számukra az adatgyűjtés értékét. Példák a beavatkozások monitorozása és értékelése során felteendő kérdéstípusokra:

• Milyen típusú beavatkozásokat végeztek? (Pl. tanácsadás, szociális támogatás, opioid agonista kezelés)
• Hány és milyen típusú klienst vagy célcsoportot szolgáltak ki?
• Milyen eredményeket értek el a droghasználat és a kapcsolódó ártalmak megelőzése és csökkentése, illetve a kliensek életminőségének javítása terén?
• Hogyan viszonyulnak a beavatkozások költségei az alternatív programok vagy szolgáltatások költségeihez?

Ezek az adatok például a következő belső és külső célokból hasznosak: a klienseknek nyújtott szolgál-tatások és válaszlépések értékelése és finomítása; beszámolás a finanszírozóknak; a meglévő szol-gáltatások finanszírozásának folytatása vagy növelése melletti érvelés; vagy alternatív, költséghaté-konyabb beavatkozások melletti érvelés. A folyamatban lévő szolgáltatásnyújtás monitorozását és értékelését általában maguk a szolgáltatók végzik, míg a kimenetelek és hatások értékelése ideális esetben külső értékelők feladata, akik objektívebbek lehetnek.

Mivel lehet, hogy a beavatkozások csak később fejtenek ki érzékelhető hatást a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos ártalmakra, a döntéshozók számára kihívást jelenthet a szolgáltatások további finanszírozása az érzékelt drogkrízis elmúlta után is. A szolgáltatások hatására és költség-hatékonyságára, valamint a népességi szintű drogproblémák mértékére vonatkozó kutatási eredmények is hasznos szerepet játszhatnak ebben a folyamatban.

További források

EMCDDA

• Bevált gyakorlatok portálja.
• Kábítószer-fogyasztással összefüggő költségvetési kiadások.
• Implementing quality standards for drug services and systems: a six-step guide to support quality assurance, EMCDDA-kézikönyv, 2021.
• Drug prevention: exploring a systems approach, 2019.
• European Prevention Curriculum (EUPC): a handbook for decision-makers, opinion-makers and policy-makers in science-based prevention of substance use, EMCDDA-kézikönyv, 2019.
• Drug treatment expenditure: a methodological overview, EMCDDA-áttekintés, 2017.
• New developments in national drug strategies in Europe, 2017.
• Evidence review summary: drug demand reduction, treatment, and harm reduction, Harry Sumnall, Geoff Bates and Lisa Jones, háttéranyag, 2017.

Egyéb források

• Az Európai Unió drogstratégiája (2021–2025).
• Az EU 2021–2025 közötti időszakra szóló kábítószer elleni programja és cselekvési terve.
• Az UNGASS-ra vonatkozó közös uniós állásfoglalás, 2016.
• Az Európai Unió keresletcsökkentésre vonatkozó minimális minőségi követelményei, 2015.

A kiadványról

Ajánlott hivatkozás: European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja)(2021), A drogproblémák kezelésére irányuló egészségügyi és szociális válaszlépések kidolgozására és megvalósítására vonatkozó cselekvési kerets, https://www.emcdda.europa.eu/publications/mini-guides/action-framework-….

Azonosítók

TD-02-21-996-EN-Q
ISBN: 978-92-9497-671-0
DOI: 10.2810/693826